14. Fejezet

 

Tizennegyedik

Fordította: Shyra

 

– Jövök!

– Ezt mondta ő is! – kiáltok vissza az ajtón túlról.

Delia nagyra tárja. – Kérlek, mondd, hogy rosszul hallottam!

– Nem.

Az égre emeli a szemét és int, hogy lépjek be. – Gyere ide a pokolba is, és ölelj meg, te nő. Nem láttalak, mióta kiköltöztem. Mi történt?

Belépek a Zachkel közös otthonába és átölelem. Hetek teltek el, mióta utoljára láttam, de szinte minden nap beszéltünk.

– Elfoglalt voltam.

Elereszt és rám néz. – Hablaty.

– Rendben. Időt akartam adni neked a költözés, a nászút, meg úgy minden miatt. Duzzogtam egy kicsit, aztán az új szobatársammal foglalkoztam.

Rám vigyorog, miközben követem be a nappaliba. Leül a kanapéra, körbeburkolja magát a takarójával és megütögeti a helyet maga mellett. – Ülj le és lökjed! Beteszünk valami háttérzenét, és iszunk egy pohár bort, amíg dumcsizunk.

– Dumcsizunk? Mi nem dumcsizunk, Delia.

– Nos, most igen, a francba is. Hiányzik a csajos beszélgetés veled. Őrülten szeretem Zachet, de egy kis ösztrogénre van szükségem az életembe most. Mesélj el mindent az életről nélkülem, és hogy milyen Calebbel élni. 

A gyomrom összeszorul, ahogy kimondja a nevét.

Caleb… az ok, amiért itt vagyok.

Ideje elmondani Deliának, hogyan érzem magam, mert minden egyes nap egyre jobban kedvelem Calebet. Nem hagyhatom, hogy ez Delia tudta nélkül haladjon tovább ezen az úton.

– A bor az pontosan, amire szükségem van.

Lehetett benne valami, ahogy ezt mondtam, mert Delia felemeli a szemöldökét, mielőtt feltápászkodik a kanapéról és kimegy a konyhába.

– Szóval, hogy mennek a dolgok, Zoe?

– A dolgok… érdekesen.

Kivesz két üvegpoharat a szekrényből, majd a hűtőhöz indul. – Hmm. Hogyan érdekesek?

– Sok szempontból.

Delia visszatér a kanapéhoz, és leteszi a poharakat és egy üveg fehérbort. Leül és tölt mindkettőbe, majd az enyémet a kezembe adja. Maga alá húzza a lábait, és kortyol egyet, időt hagyva nekem, mert tudja, hogy van valami. Mindent megteszek, hogy kerüljem a szemkontaktust.

– Milyen szempontból?

Pokolba is.

Lehajtom az egész pohár bort, és majdnem lecsapva teszem vissza az asztalra.

– Kedvelem Calebet – mondom egy szuszra.

– Kedveled? – mondja nyugodtan, borát körbeforgatva a poharában.

– Igen.

– Hogy… kedveled?

– Kedvelem.

– Ó – mondja.

– Igen.

– Ezért volt a beszélgetésünk olyan… sietős?

– Igen! – Majdnem felrobbanok. – Nagyon nehéz beszélni veled, ha úgy érzem, hogy valamit titkolok.

– Tudod, hogy ez rendben van, igaz? Hogy odavagy érte. Nem leszek mérges. – Felemeli a vállát, majd még egyet kortyol. – Jóképű fickó. Nem hibáztatlak.

Megfogom a fejem. – Ez ennél több, Delia.

– Több?

– Több. Ő az első, aki reggel az eszembe jut. Rohanok megnézni a telefonom, ha az pittyen. A közelében akarok lenni, és hiányzik, amikor távol van. Kedvelem.

Összeszorítja az ajkait, és ismét a borát lötyögteti. – Huhh.

– Mi, ööö, mi…

– Nyögd már ki!

– Csókolóztunk. Sokat.

Szótlanul néz rám.

A világ legrosszabb barátjának érzem magam. Úgy értem, hogy ki csókolózik a legjobb barátnője expasijával? Miféle barát tesz ilyet?

– Sajnálom, Delia. Nagyon sajnálom. Borzasztó barát vagyok, de nem tehetek róla. Ő annyira… Caleb. Dögös, és bosszantó, és annyira kedves – felnyögök, megrázom a fejem, majd a tenyerembe temetem. – Olyan kibaszott kedves. Halálra dolgozza magát, annyira el akar érni valamit az életben, és jobbá akar válni, de nem veszi észre, hogy már így is csodálatos fickó. Plusz, tudod… az a test.

Remegve veszem a levegőt, és úgy érzem, hogy összevissza beszélek, de félek ránézni, hogy lássam a reakcióját. Nem akarom, hogy utáljon emiatt. Nem tudok a Caleb iránti érzéseim ellen tenni.

– Én csak… kedvelem őt, Delia. Kibaszottul kedvelem őt, és gyűlölöm magam emiatt.

Delia nevetésben tör ki.

Lassan felemelem a fejem és rápillantok. Fejét hátraveti, és a teste rázkódik.

– Mi a…

Kezével legyezi az arcát, így próbálva saját magát lenyugtatni. Ledönti a maradék borát, és az üres poharat visszateszi az asztalra, mielőtt felém fordul. Kinyújtja a kezét és felém int vele. Leutánzom a mozdulatát és bizonytalanul a tenyerébe teszem a kezem.

– Zoe, nincs semmi baj.

– Mi?

– Minden rendben van. Nincs okod utálni magad. Minden oké. Én rendben vagyok ezzel. Valójában, örömmel hallom.

A szám tátva maradt a döbbenettől. – Hogy mi?

– Pokolian boldog vagyok. Zach után te vagy a legkedvesebb ember az egész világon nekem, és Caleb valószínűleg a harmadik. Miért ne akarnám, hogy a hozzám legközelebb állók megtalálják a boldogságot?

– De ő a volt pasid!

– Tudom.

– Delia, ő a te kibaszott exbarátod!

– Folyamatosan ezt ismételgeted, mintha nem én lettem volna az, aki randiztam vele hat hónapig.

Az ajkam mosolyra húzódott. – Caleb majdnem pontosan ugyanezt mondta egyszer.

– Nem lep meg – megszorítja a kezem. – Zoe, ha kedveled Calebet, és boldoggá tesz téged, akkor rajta. Nagyszerű fickó, és szerintem ő a megfelelő számodra.

– Delia…

– Hé, nézz rám – a szemébe nézek. – Nekem ebben nincs semmi furcsaság, őszintén. Őrülten szerelmes vagyok az alagsorban lévő idegesítő alakba. Nincs részemről féltékenység, harag vagy ilyesmi. Azt szeretném, ha azt éreznéd, amit én érzek Zach iránt, és ha ezt Caleb váltja ki belőled, akkor ő. Nekünk Calebbel sosem működött volna. Nekünk amolyan felszínes, mélység nélküli kapcsolatunk volt. Nem volt meg köztünk a szikra, ami felrobbantotta volna a tűzijátékot. Csak voltunk. Kényelmesebb volt így – nem az, hogy nem volt jó srác, vagy nem törődtem vele, csak nem törődtem vele úgy, mint ahogy kellett volna, már ha ennek van valami értelme így.

Bólintok. – Igen, én nagyon törődök vele.

– Nos, ez már haladás a korábbi kapcsolataidhoz képest.

– Azt hiszem, ezen meg kellene sértődnöm, de teljesen igazad van. – Egyszerre úgy elöntenek az érzelmek, hogy a szememet könnyek lepik el. Visszapislogom őket, mielőtt kibuggyannának. – Nem vagyunk ugyanazon a szinten, mint te és Zach, de nagyon kedvelem. Bármi is zajlik kettőnk között, szerintem van benne lehetőség.

– Úgy, mint hosszú távra? Nem csak a futó kalandjaid egyike?

– Nem tűnik futónak.

– Megkérdezhe…

Még csak be sem kellett fejeznie a kérdését. – Nem feküdtünk le! Egyrészt miattad nem tehettem meg, másrészt arra a lépésre még nem állok készen.

– De most, hogy áldásom adtam rá…

– Ó, most majd eldől.

Nevet, majd letörli a kibuggyant könnyeit. – Ez az én barátnőm.

Bort önt a poharába, majd felem billenti az üveget, de visszautasítom. – Vezetek még – mondom neki.

– Rendben. Nos, mi újság szobatárs terén? Azon kívül, hogy le akarod teperni és szexelni vele.

– Nem megy rosszul. Az első pár hétben állandóan eltűnt, de a dolgok rendeződtek és sokkal többet van már otthon. Ilyen téren csodálatos.

– És milyen téren nem?

– Az összes tusfürdőmet elhasználja, és mindig elfelejt inget hordani. Ó, már az első este keresztbe tett, hogy ne jöjjön össze az egyéjszakás kaland.

– Várj… Miért voltál vadászaton, ha odavagy Calebért?

– Nos, nem voltam vadászaton, de adódott egy alkalom, de ő úgy gondolta, az a kötelessége, hogy csak ő vihet haza, senki más.

– Vagyis?

– Igen. Ez volt az első este, amikor csókolóztunk.

– És ez fejlődött azóta?

– Érzelmileg? Valamennyit. Úgy értem, jobban kedvelem, mint azon az estén, de meg vagyok ijedve, tudod?

– Mitől vagy megijedve? – kérdezi. – Calebtől?

– Nem tőle, hanem az érzésektől, amiket kivált belőlem, a vágytól… valami stabil és normális kapcsolatra. – Vádlóan ránézek. – Ez mind a te hibád.

– Enyém? – hőköl hátra. – Mi a fenét tettem?

– Te mentél el és estél szerelembe, meg ilyenek. Érzelgőssé váltam téged és Zachet együtt látva. Szörnyű előéletem van a pasikkal, és mindig afféle barátság extrákkal barátnő voltam, de mióta van egy „kigúvadt-szemmel-bámullak” Zached, én is ilyet akarok. Olyat akarok, ami nektek is van.

– Én is ezt kívánom neked, Zoe. Ez a legcsodálatosabb és a legdühítőbb érzés a világon.

– Dühítő?

– Nos, legalábbis Zachkel. A pasi néha kimerítő.

– Ugye tudod, hogy hallak titeket? – hangzik fel Zach hangja az alagsorból.

– Fejezd be a hallgatózást, te kis piszok!

– Ne beszélj olyan hangosan, te valódi legjobb barát!

Delia arcán ismét megjelenik az az ostoba vigyor. – Látod? Lehetetlen alak.

– Jó srác.

– Tudja magáról! – kiabálja Zach.

Figyelmen kívül hagyom és folytatom. – És nem téved. Te tényleg a legjobb barát vagy. Delia a legjobbak legjobbika. Valakinek szereznie kell neked egy trófeát.

– Ó, egy trófea! Szeretem a fényes dolgokat – tapsikol. – De viccet félretéve, Zoe, szerintem nincs mitől félned. Ha szerelmes leszel…

Feltartom a kezem, hogy megállítsam. – Hé, senki se beszélt szerelembe esésről.

Motyog valamit. –  Rendben. Ha valóban kedvelsz valakit, és az univerzum, vagy sors, vagy bárhogy is nevezed, azt mondja, hogy ti ketten olyanok vagytok, mint a borsó meg a héja…

– Öhm, hogy mi?

– Cukorborsó.  Légy naprakész!

– Oké, oké. Folytasd – mondom.

– Akkor minden sikerülni fog. Akkor meglesz az „Ahaaa-pillanatod”. Amikor a dolgok értelmet nyernek, és sokkal kevésbé ijeszt meg az, ami előtted áll. Szóval, csak hagyd megtörténni, érted? Várd ki, hogy ez a dolog hova vezet Calebbel. Használd ki a pillanatod, Zoe. Megérdemled.

Kényszert érzek rá, hogy rágjam a körmöm, amit kicsi korom óta nem tettem, de a belsőmben most minden kavarog. Van értelme annak, amit Delia mond. Csak meg kell látnom, hogy hova vezet ez, hogy van-e jövőm Calebbel, és ezt nem fogom tudni, amíg nem adok neki esélyt, amíg nem adok magunknak esélyt.

Mély levegőt veszek, majd kifújom. – Igazad van. Határozottan igazad van. Biztos vagy benne…

– Esküszöm, ha még egyszer azt kérdezed, hogy rendben vagyok-e ezzel… – figyelmeztet.

– Oké, rendben. Vettem az üzenetet.

– Jó – melegen és őszintén rám mosolyog. – Nagyon örülök neked, Zoe.

– Igen? – Bólint. Mióta megjöttem most először dőlök hátra a kanapén rendesen, végre nyugodtnak érzem magam, és majdnem készen állok rá, hogy meghódítsam a világot. – Jó. Én is.