9. Fejezet

 

KILENC

 

                                                                            Fordította: Aemitt

 

– Ezt fejtsd meg szobatárs: ez az első szabad péntek esténk, mióta beköltöztél, és itt ülsz a kanapén… miért?

A TV-től felém fordul. – Ez nem egy rejtvény.

– Nem, ez nem, de ez egy jó kérdés.

Caleb vigyorogva rázza a fejét és elterül a kanapén. Magam alá húzott lábbal leülök és bámulok rá. A másodpercek múlnak, és nem mozdulok. De ő sem.

– Sokáig fogod ezt csinálni?

– Mégis mit? – kérdeztem ártatlanul.

– Settenkedni.

– Bocsi, de nem settenkedem. Én… csak bámulok, amíg észrevesznek.

– Tehát settenkedsz.     

– Persze. Maradjunk ennél.

A távirányítót a TV-re irányítja és leállítja azt a részt, amit éppen néz. A távirányító asztalra letevéséből egész show műsort csinál, mielőtt visszaülve a kanapéra felém fordul.

Felsóhajtva megkérdezi – Mit szeretnél Zoe?

A hajam az ujjam körül csavargatva mindent megteszek annak érdekében, hogy közömbösnek és ártatlannak tűnjön. – Nos, péntek van.

– Igen. Egész nap péntek volt, és az lesz még pár óráig. A következő pont.

– Péntek van és mi a kanapén ülve Netflixet bámulunk.

Felém int, jelezve, hogy fejtsem ki érthetően. – Azt hiszem, ezt mi alakítottuk így.

– Igen. Szóval akkor egyetértünk?

– Egyetérteni miben?

– Szórakozni menni, te észlény!

– Senki semmilyen szórakozásról nem tett említést – mondja hunyorogva.

–  Célozgattam.

– Igen?

– Igen. Csak kicsit lassú a felfogásod.

Bólint, beszívva az ajkát. – Igen. Természetesen. Az én hibám. – A hangja szarkazmustól csöpög. – Nos, ha akarsz, akkor menj el.

– Együtt. Együtt akarok menni. Egyedül menni abban semmi móka sincs, hacsak nem tervezed, hogy másnap reggelig nem jössz haza.

Megsimogatja a kétnapos borostát az arcán és megfontolja az ajánlatot. – Azt akarod, hogy veled menjek? – bólintottam. – Hová? Mint egy klubba? Táncolni? Mert nem táncolok. Nincs ritmusérzékem, egyetlen ritmikus csont sincs a testemben.

– Nem. Nem vagyok táncos klub hangulatban. Bár? Talán a Lolába? Valami nyugisabbra.

Rám bámul. – A Lolában is van táncparkett…

Megforgatom a szemeim. – Ígérem, nem kérlek fel táncolni Caleb.

Állát ütögetve, dúdolva gondolkodik. – Rendben. Megyek, de tizenegyre itthon kell lennünk, és max. csak két sör nekem. Holnap korán kell kelnem, és nem akarok nyúzottabb lenni, mint már így is vagyok.

– Dehát holnap szombat.

– Váó, tényleg ismered a hét napjait. Az óvónőd büszke lenne rád.

– Biztos vagyok benne, hogy az, de most komolyan, miért van a reggeli korán kelés?

–  Meccsem van.

– De…, – zavartan megállok. – Tudod, hogy a szezonnak vége, igaz?

Kezével az arcára csapott, és hamis sokkal eltátotta a száját. – Valóban? Fogalmam sem volt erről.

– Igazi okostojás vagy ma este.

– Minden este igazi okostojás vagyok.

– Tudod ezt nem igazán vettem észre.

Nevetve köhög. – Váó, csak nem okostojás akartál lenni?

– Mindegy – felálltam és intettem, hogy mozduljon. – Induljunk, mielőtt túl késő lenne.

– Létezik olyan? Valaha is késő lesz egy bárra?

– Ezt most komolyan mondod? – bólint. – Nem sokat jársz el, igaz?

– Nem igazán.

  Kissé megráztam a fejem és hallhatóan kifújtam a levegőt. – Hűha.

– Mi van?

– Teljesen meglepődtem.

– És miért? Mert baseball játékos vagyok?

– Nosss… őszintén? Igen, pont ezért.

A mellkasához kap és eltátja a száját.

– Te… te most általánosítasz engem Zoe? Azt gondolod, hogy elkapok pár labdát, és szabadidőmben pedig inni és csajozni járok?

– Úgy értem, nem ezt csinálod?

– Azt gondoltam, beszéltünk erről. Nem ilyen srác voltam a középiskolában, és ez az egyik olyan vonás, amit áthoztam az főiskolára. Delia a második lány, akivel randiztam az elmúlt négy év alatt, mióta itt vagyok.

– Nem létezik.

– De igen.

– Mint egy igazi randi?

Oldalra dönti a fejét. – Ismersz másfajtát is?

– Nos, úgy értem,… tudod… mint – kezeimmel idézőjelet mutatva – igazi randi?

Caleb teljesen kihúzza magát, legalább tíz centivel fölém magasodik, pedig én sem vagyok valami alacsony. Hátradöntöm a fejem, hogy találkozzon a pillantásunk, miközben engem tanulmányoz ördögi vigyorral az arcán.

– Feltételezem, hogy a randi szó idézőjelben mutatása, nem igazi randit takar. Mármint szexuálisan. Zoe, te a szexuális életemről érdeklődsz? Erre felé haladunk?

– Mondhatjuk így is – mondom megadva magam, és közelebb lépek a melegségébe.

 Már majdnem összeérünk, és ebben a pillanatban nem tagadhatjuk le a köztünk izzó elektromosságot.

A vigyora egyre csak nő, majd lehajolt és az ajka csak pár centire van a fülemtől. – Ismerem a nők testét Zoe. – Remeg a térdem, és kész megadni magát bármelyik pillanatban a hangja suttogásától. – Ez nem olyan valami, ami miatt aggódnod kellene.

Egyszerre akarom ellökni és közelebb vonni magamhoz, minden egyes szóval, ami elhagyja az ajkait… azt a hülye, telt, csókolni való ajkait.

Tekintete még egyszer az enyémbe fúródik, vágy lobbanva bennük, mint egy kimondatlan ígéret, és csak úgy, mint korábban szorosan összeszorítom a combjaimat, igyekezve elhárítani, hogy a szavai ne hassanak rám.

Ahogy elmegy mellettem, kemény izmos teste az enyémhez ér, bizsergést küldve a lábujjaim hegyéig.

Elhagyatottan állok ott, szinte lihegve a két vacak kis mondata miatt, mint egy esendő, epekedő idióta.

Baszd meg Caleb!

*****

 

– Két világos sört kérek.

A pultos bólint és sietve megragadja az italokat.

A pult tetejére könyökölök és a testek tengerére pillantok. Még péntek este is a Lola extrán zsúfolt. A rögtönzött táncparkett tömve van egymáshoz dörgölőző testekkel, és minden asztal teljes kapacitáson.

Calebet egyedül találtam a bárpult melletti asztalnál, leesett vállal, ahogy ott ült és nyugodt, biztos tekintettel pásztázta a helyiséget.

Farmert húzott, mely szorosan tapadt a combjaira és hozzá sötétkék mez stílusú inget. A legfelső gombot nyitva hagyta, a legszexisebb pillantást engedve a nyakára. A bozontos szakállát egy kis borostává igazította, és a francba is, nagyon jól állt neki.

Az elmaradhatatlan baseball sapka a fején, ez alkalommal a megfelelő irányba. Oda akarok menni és megfordítani. Semmi oka nincs, hogy árnyékba rejtse a szemeit.

Megannyi lány köröz az asztal körül, a figyelmére áhítozva. Nem mintha figyelembe venné őket, ahogy tekintete felém fordul, és csak egy pillanatra összekapcsolódik az enyémmel.

Látom, ahogy az ajka egyik oldala felfelé ível, majd továbbhalad, ismét átfésülve a helyiséget.

– Gyakran jársz ide? 

– Te tényleg azt hiszed, hogy ez a duma működni fog? – Még a fáradságot sem vettem, hogy ránézzek a random srácra, aki a történelem legrosszabb felszedős szövegét használta.

– Egy srácnak meg kell próbálnia.

 Kényszeredetten nevettem. – És ez a legjobb, amivel elő tudsz állni?

Felé pillantok. Az első dolog, amit észreveszek a baseball sapka hiánya, és utálom magam, mert most arra gondolok, hogy az előttem álló srác valójában cuki. A sötét haja művészien zilált és a napbarnított arcán, tökéletes fogpaszta reklámba illő vigyor ül. Lerí róla, hogy menő diákszövetségis srác.

Nem ismerkedem menő srácokkal.

– Szia – köszön.

– Szia.

– Nos, valójában gyakran jársz ide? Nem láttalak még itt ezelőtt.

– Akkor ez azt jelenti, te gyakran jársz ide?

 Van képe félénknek tettetni magát, mintha nem tudnám, hogy ő egy cápa a vízben. – Természetesen, mondhatjuk azt.

– Rendben. – A figyelmemet visszairányítom a csaposra, lerázva a srácot.

Nem érti a célzást.

– Hogy hívnak?

Ciccegek. – Ez nem olyan információ, amit bárkivel megosztok.

– Oh, kedvesem, én nem vagyok bárki.

 Nevetve hátradöntöm a fejem. – Le kellene állnod ezzel a béna dumával. Jelenleg ez sehova sem vezet.

Kihúzza magát, a vigyora átalakul valamivel valódibbá. Ez azonnal vonzóbbá teszi.

Kezet nyújt és bemutatkozik. – Szia, Tony vagyok. Csatlakoznál hozzám egy italra? 

A szemeim a keze és az arca között ugrálnak. Amikor nem játssza azt, hogy zsákmányra vadászik, rendes srácnak tűnik, úgyhogy belecsapok a kezébe. – Szia, Tony. Zoe vagyok.

– Zoe, gyönyörű név egy gyönyörű lánynak.

Megrázom a fejem és megpróbálom legyőzni a vigyorom.

A kezével a már zilált hajába túr és őszintén zavarodott. – A francba, ismét megtettem, igaz? Bocsánat. Csapnivaló vagyok ebben.

– Első alkalom?

– Olyasmi. Most léptem ki egy rossz kapcsolatból, és megpróbálok újra fejeset ugrani a randizásba. Ember, ez borzasztóan nehéz, és ennél fogva a lehető legrosszabb felszedős dumát használtam.

– Ha ettől jobban érzed magad, nem vagy olyan rossz, amikor nem próbálkozol annyira.

– Nem annyira rossz, hmm. – Megrázza a fejét, és a mosolya kiszélesedik. – Akkora seggfej vagyok, mert más duma is van itt a nyelvem hegyén, amit mondani akartam, de nem tudtam rávenni magam.

Nevetek. – Valószínűleg jobb lenne.

– Sajnálom, faszként jöttem ki. Ez nem én vagyok.

– Pontosan ezt mondja egy fasz.

A szemei érdeklődéssel felcsillannak. – Kemény dió vagy, csak simán kimondod, amit gondolsz. Ez tetszik.

– Nekem is – kacsintok rá.

– Elvesztél Narniában vagy valami? Mi a pokol tartott ilyen sokáig?

Caleb melegsége megrohan, most már ismerős illata körül ölel, akár egy takaró. Az erős karja a pulton landol közvetlenül mögöttem, annyira közel, hogy érezhetem, ahogy karja a hátamhoz támaszkodik. A forróságot megérzem az ingemen keresztül is, és máris érzem, hogy verejtékcseppek formálódnak a tarkómon.

– Elfoglaltság – mondom, a bárszékemen megfordulva, hogy szembenézzek vele.

– Elfoglaltság a francokat. Két sört kértél. Nem tart olyan sokáig néhány kupakot lepattintani.

Felnyúlok és kisimítom az összehúzott szemöldökét. – Olyan morcos vagy ma este. Szórakoznunk kellene.

– Ülni egy helyiségben teli idegenekkel és nézni őket, ahogy megpróbálnak becsajozni vagy bepasizni egyáltalán nem szórakoztató. Ez szomorú.

A hátam mögül fojtott köhögés hangzik fel, és rájöttem, hogy teljesen megfeledkeztem az új barátomról, Tonyról; aki történetesen azt teszi, amit Caleb leírt.

– Rendben – mondom, helyet változtatva a bárszékemen, amíg szembe nem kerülök a pulttal, egy-egy fiúval az oldalamon. Caleb szabad keze a derekamra csúszik, a másikkal még mindig a pulton támaszkodva és körülvéve engem. – Tony ő itt Caleb. Caleb ő pedig itt Tony. Légy kedves!

– Mindig kedves vagyok. – Ellöki magát a pulttól, és Tony felé nyújtja a kezét. – Örülök, hogy megismertelek.

– Szintén. – Tony rám pillant. – Sajnálom, nem tudtam, hogy valakivel vagy.

– Oh, én nem. Mi nem vagyunk együtt.

– De igen – vág közbe Caleb.

– Mi? Nem, mi nem – mondom neki.

– De igen.

– Megőrültél? Nem vagyunk együtt.

A csapos éppen ekkor csúsztatja oda a két sörömet a pulton. – Szeretnél számlát nyitni kedvesem?

– Nem, de köszönöm. – Annyit adok, hogy fedezze az italokat és a borravalót. – Te fizeted a következő kört – mondom Calebnek.

Visszafordulok Tonyhoz, aki hatalmas szemekkel bámul rám. Felhúzom a szemöldököm, hogy kérdezzen.

– Semmi – mondja, és megrázza a fejét. – Semmi. Én… uhh megyek, megkeresem a barátaimat. Örülök, hogy találkoztunk Zoe. Sajnálom, hogy megzavartam a randidat.

– Randi? Nem. Ez nem az. – De már visszavonult.

Érzem mellkasának morajlását, mielőtt hallom a nevetését, és közel állok, hogy felmorduljak a frusztrációtól.

– Épp beleköptél a levesembe, a farokblokkolóm voltál!

– Nem csináltam ilyet Zoe.

– Caleb Mills, te annyira beleköptél a levesembe, hogy akár egy táblát is viselhetnék a homlokomon egy ´Szia, mi együtt vagyunk. Kopj le!´ felirattal. Annak ellenére, hogy mi holt biztos, hogy nem vagyunk együtt. Ezért nem kellene a faroklohasztóm lenned.  Pöcs.

Ismét nevet, és elfoglalja Tony helyét. Hiányzik a derekamon érzett érintése, amikor az ujjai elmozdulnak a bőrömtől.

– Tényleg azt fontolgattad, hogy hazamész ezzel a fickóval?

– Ha nem üldözted volna el, elmentem volna. – Hitetlenkedve néz rám. – Mi van? Hajlandó lettem volna vele hazamenni. A srác az esetem, akkor miért ne?

 Megvakarja a borostás állát. – Nem gondoltam, hogy a menő srácokra buksz.

Kötekedem, visszaigazítom a hajam a vállamra. – Pfff. A menő srác totálisan az én dolgom.

– Egy percig sem hiszek neked Zoe.

– Oh, valóban? Nos, akkor mondd meg, ó nagy bölcs, mi az én zsánerem?

– Annak alapján, amit az előző kapcsolataidról tudok, nagy összegben fogadok, hogy a te zsánered – végig mutat a testén – nos, mint én.

– Te? Azt hiszed te vagy az én esetem? Kérlek!

A szája sarkában felfelé kunkorodik. – Igen. Én.

–  Ezt nem gondolod komolyan.

– Oh, szivi, tudom, én vagyok a te zsánered.

– Csak azért, mert egyszer randiztam egy baseball játékossal… – Caleb felvonja a szemöldökét. – Nagyszerű, csak mert randiztam pár baseball játékossal, az nem jelenti azt, hogy bizonyított dolog. – A szemöldöke a haja tövéig felugrik, és én meglököm a karját. – Nem így van.

Felnevet a gyenge próbálkozásomra, ahogy megtaszítom. – Engem akarsz a süketeléssel átverni, vagy most saját magad győzködöd? Mert mindketten tudjuk, hogy igazam van.

– Nincs igazad. Nem vonzódom hozzád.

– Jó. – Kortyol egyet a söréből, és a hülye vigyor ott ül az arcán.

– Nagyszerű. Mi van, ha én vagyok?

– Akkor egyenlő feltételekkel állunk szemben.

– Megint flörtölünk, igaz?

– Megint flörtölünk.

– De ennyi, igaz?

A sörös üveg alsó részét az asztal sarkán görgeti szemeit rám szegezve. – Ha ezt akarod.

– Te ezt akarod?

– Azt akarom, bármi is az, ami a legboldogabbá tesz Zoe.

Te. – Jó.

Ez minden, amit mondok – minden, amit magamnak megengedtem, hogy kimondjam.

A ma este nem Calebről és rólam szól, és a ki nem mondott szabályunkról, miszerint meghúzzuk a határvonalat, de nem lépjük át. Ez most arról szól, hogy kimozdulunk a házból és szórakozunk.

És én pontosan ezt akarom tenni.

A számhoz emelem a sört és iszom egy kortyot, a bár másik végébe pillantva és még azon is túl. A pillantásom a táncparkettre esik, és érzem az ismerős fájdalmat. Viszketek, hogy odamenjek. Mindig is szerettem klubokba járni, elveszni az zenében, de mivel az évek során lehiggadtam, így lemondtam a Lola apró táncparkettjéről. Csak úgy, mint sok más éjszaka, ma is ezt kell tennem.

– Táncolni fogok – jelentem be. – Vigyázz erre légyszi.

Leteszem az italomat a bárpult tetejére, és meg sem várva Caleb válaszát, elindulok a tömegbe.

Alig léptem be a testek tengerébe, már is érzem, ahogy verejték formálódik a tarkómon és a hátamon. A testem felveszi a ritmust, ütemre lépek, elveszve a hangszóróból áradó hangokban.

– Hol a pasid?

Az ismerős hang felé fordulok, és ott találom Tonyt a hozzám legközelebb eső táncparkett szélén, és felé indulok.

Vállat vonva válaszolok. – Nem igazán van benne a táncban, és nem is a pasim.

Kezével a bárpult felé int. – Ezt ő is tudja?

A szememmel követem a mozdulatát és meglepődve veszem észre, hogy Caleb a tömeget nézi morcosan, rosszalló tekintettel és összepréselt szájjal.

– Hmm.

– Hmm – utánoz Tony.

– Esküszöm, nem randizunk. Ő a legjobb barátnőm expasija és a szobatársam.

– Hidd el nekem, ő azt kívánja, hogy randizzatok.

– Azt gondolod? – kérdezem, szemeimmel meredten Calebet fixírozva.

– Oh, én tudom.

– De hát ő a legjobb barátnőm expasija.

Tony nevet. – Elég bosszantó akadály, mi?

– Számomra igen.

– Csaj kódex? – Meglepődve felé nézek. Vállat von. – Vannak lánytestvéreim.

– Határozottan lány kódex.

– Ti srácok majd kitaláltok valamit.

– Mitől vagy benne olyan biztos.

– Mert ezek a dolog mindig kétféleképp történnek: összeomlanak és rosszra fordulnak, vagy felrobbannak és valami csodás dolog lesz.

– Olyan bátorító és reményt keltő vagy. Az exed nem tudja, mit veszít.

Szomorúan elvigyorodik. – Mesélj róla.       

– Sajnálom, hogy nem randizhatok veled, Tony. Nagyszerű srácnak tűnsz.

– Oh, tudom, hogy az vagyok – mondja rám kacsintva. – Megyek, de megadom a számomat arra az estre, ha a dolgok rosszra fordulnak. – Elém csúsztat egy szakadt nyugtát a nevével és a számával. – Használd, dobd el, bármi is legyen; csak nem hagyhatom, hogy a lehetőség elhaladjon mellettem.

Vigyorgok és elfogadom, becsúsztatva a hátsó zsebembe. – Köszönöm.

Intek neki, és visszatáncolok az emberek sokaságába.

Nem sokkal később kezek landolnak a csípőmön. Nem kell megfordulnom, hogy tudjam Caleb az; ismerem a melegségét és az illatát.

– Azt hittem nem táncolsz – mondom neki a vállam felett nem megszakítva a mozdulataimat.

Magához húz, amíg neki dőlök. – Nem is.

– Akkor ez mégis mi?

– Ringatózunk.

Lassú dal hangzik fel a hangfalakból, miközben megfordulok és a karomat a nyaka köré zárom. – Akkor veled ringatózom.

Lassan előre-hátra mozdulunk, úgy, hogy minden egyes mozdulattal megszüntetjük a közöttünk lévő távolságot, és soha nem nézünk egymás szemébe. A testünk egymáshoz ér, és most még jobban fel vagyok hevülve, mint amikor a táncparkett roskadozott a testektől.

– Hé, khm, Caleb?

– Igen?

– Ez a farkad vagy a telefonod, ami bökdös engem?

Összepréseli az ajkát és keményen próbálkozik elfojtani a nevetését. – Arra tippelnék, hogy ez a farkam Zoe.

– Oh.

Valaki belém csapódik és megbotlom, még közelebb esve Caleb ölelésében. Ösztönösen még erősebben körém zárja erős karjait. Nem mozdulok, hogy eltaszítsam; most pontosan itt akarok lenni.

Ahogy a testét érzem az enyémhez közel… nem emlékszem, hogy utoljára valami ilyen jól esett volna, ahogy óvatosan előre-hátra ringatózunk, még akkor is, mikor a dal megváltozik.

Mindenki olyan gyorsan mozog körülöttünk, de mi nem mozdulunk. Ott ragadunk és nem állunk készen, hogy elengedjük ezt a pillanatot.

A kezem önállóan mozdul, végigkövetve a nyakát és beletúrva a baseball sapkából kilógó hajába. Gondolkodás nélkül felnyúlok és megfordítom, először találkozik a pillantásom az övével, mióta kijöttünk ide.

– Sokkal jobb. – Lefelé csúsztatom a kezem az arca oldalán ujjbegyeimmel súrolva a borostáját.

Kék szemei elsötétülnek, és mielőtt felfoghatnám, mi történik, közelebb húz, és ajkát ajkamhoz érinti.

Egy pillanatba telik, amíg rájövök mit is csinálunk, majd hirtelen hevesen viszonzom a csókját.

Calebnek sikerül visszafognia magát, majd telt ajkai összeforr egy lágy, lassú csókban az enyémmel.  Érzem, ahogy a keze a fenekemre csúszik, az ölelése szorosabb lesz, közelebb húzva magához, miközben én a hajába markolok, közelebb húzva a fejét magamhoz.

Semmi nyelves nem volt benne, és ahogy mondják a csók szűzies, de ennél többről van szó.

Romantikusabb, fontosabb.

Csak… több.

Percekkel később, amikor az ajkát elhúzta az enyémtől, ajkait még kétszer az enyémhez érintette, mielőtt bármilyen távolságot teremtett kettőnk között.

A tüdőmet úgy éreztem, mintha lángokban állna, az ajkam bizsergett a legjobb csóktól, amit valaha is megtapasztaltam. Igazam volt az egymás iránti vonzalmunkkal kapcsolatban; csak sosem gondoltam, hogy ilyen jó érzés lesz.

Mikor a magasból végül leszálltam a földre, kinyitottam a szemem, és láttam, hogy Caleb vigyorog rám.

– Mindig odavoltál a sapkámért, mi?

– Észrevetted a két egész napban, amit együtt töltöttünk?

– Már előbb is észrevettem.

Nem kellett ezt tisztáznia, hogy a korábban azt jelenti, mikor együtt volt Deliával.

És most a mellkasom egész más okból égett.

Megcsókoltam a legjobb barátnőm expasiját.

Megcsókoltam a legjobb barátnőm expasiját.

Én vagyok a valaha volt legrosszabb legjobb barátnő.

Lehajol, hogy elkapja az elkalandozó pillantásom. – Jól vagy?

– Igen.

– Zoe.

Felemelem az állam, pillantásom találkozik a meredt pillantásával. – Caleb.

– Rendben vagy?

Érzem, hogy könnyek csípik a szemem, de visszapislogom őket.

– Most el akarok menni.

– Haragszol rám?

– Nem Caleb. Nem haragszom rád.

– Akkor mi van?

Kilépek a karjaiból, és abban a pillanatban hiányzik a melegsége. Hirtelen olyan érzés kerít hatalmába, mintha az Északi sark közepén állnék, és nem a táncparkettem a hemzsegő testek között.

– Nem lehetne? Nem lehetne ez később?

Nem sürgette a kérdést. Egyszerűen bólint, megragadja a kezem és csendesen kivezet a bárból.

Mit tettünk? 

 

*****

                                 

Éjjel egy óra van, és itt állok Caleb hálószoba ajtajában a párnámmal és a takarómmal.

Tudom, hogy ébren van. Lehetetlen, hogy tud aludni, azután ahogy hagytuk a dolgokat.

Lassan kinyitom az ajtót és óvatosan, hang nélkül besurranok. Lábujjhegyen az ideiglenes ágyához megyek, és óvatosan leteszem a párnám a pihenő alakja mellé.

Kiegyenesedem, egy pillanatig tétovázom, mielőtt végre elhelyezkedem mellette.

– Azon töprengtem, hogy jössz-e vagy sem.

Elhelyezkedem a párnán, nagyjából pár centire vagy még közelebb hozzá. – Itt vagyok.

Caleb felemeli a karját és én bebújok az ölelésébe, és ahogy felém fordul, apró csókot adok a mellkasára.

– Nem sajnálom, hogy megcsókoltalak.

– Én sem – suttogom.