8. Fejezet

 

NYOLC

 

Fordította: Hannah

 

Én: Mittens egy seggfej.

Caleb: Ó Istenem, mit csinált?

Én: Kiderült, hogy hányás együttérző vagyok.

Én: A padlómra hányt, aztán én is a padlóra hánytam, miközben próbáltam feltakarítani. Szeretem meg minden, de most kicsit utálom is.

Caleb: Basszus. Valószínűleg túl gyorsan evett. Zoe, annyira sajnálom, hogy ezzel kell foglalkoznod. Megígérem, gyakrabban leszek otthon és így nem fog rád hárulni az egész cicagondozás.

Caleb: Csinálok neked vacsorát.

Én: Már főzöl nekem. Próbáld újra.

Caleb: Akkor... Hmm..

Caleb: Megérintem a feneked.

Én: Abból meg igazán ki nyer többet?

Caleb: Ez nem volt nem…

Én: Meglátjuk  ;)

Caleb: Mi lenne ha… ELVINNÉLEK vacsorázni.

Én: Te most randira hívtál? Azt hiszem már beszéltünk a hotdog készítő próbálkozásodról, hogy  a virslidet a bucimba dugd. 

Caleb: Ne. Ne hívd így. És ez nem RANDI randi. Csak egy szobatárs randi. Tudod, hogy ne legyen szívás.

Én: De... mi van ha én szeretek szívni?

Caleb: Te most egy szopós viccet mondtál?

Én: Igen.

Caleb: Ez… ez váratlan volt.

Caleb: Folyamatosan meglepsz.

Én: És az rossz?

Caleb: Egyáltalán nem.

Caleb: Hacsak nem herpesszel, vagy valami ilyesmivel lepsz meg. Na az már rossz.

Én: Vettem.

*****

 

Én: HASZNÁLTAD MÁR MEGINT A TUSFÜRDŐMET!?

Caleb: Definiáld azt, hogy használni.

Én: KINYOMTAD A LUFÁDRA ÉS ELHASZNÁLTAD AZ ÖSSZES TUSFÜRDŐMET, CALEB MILLS?

Caleb: Definiáld azt, hogy összes…

Én: CALEB!

Caleb: ZOE!

Én: CALEB!!

Caleb: ZOE !!

Én: DOCTOR SCOTT!

Caleb: Ö.. mi van? Még mindig Caleb vagyok.

Én: Ne. Neeeeee. Kérlek mondd, hogy láttad azt a filmet!

Caleb: Melyik filmet?

Én: A LÉTEZŐ KIBASZOTT LEGJOBB FILMET!

Caleb: Baseball álmok?

Én: Atyaúristen! Megtennéd. Kurvára megtennéd.

Én: Nem. Próbáld újra.

Caleb:  A grund?

Én: A FENÉBE IS NEM. 

Én: Rocky Horror Picture Show. NYILVÁN.

Caleb: A micsoda?

Én: Nem láttad soha a Rocky Horrort?

Caleb: Nem.

Én: Kész, ennyi. Megtesszük.

Caleb: Megtesszük? Mármint a szexet? Szexelni fogunk?

Caleb: Hogy jutottunk el odáig, hogy dugunk?

Én: Nem! Megnézzük a Rocky Horrort. Kész élmény – pirítós, rizs, vízipisztoly és kiabálás. Imádni fogod. Még ebben a hónapban elmegyünk.

Caleb: Nem értem, az előbb még filmekről beszéltünk, aztán szexről, most meg pirítós. Részeg vagy?

Én: Soha nem beszéltünk a szexről!

Én: És nem, nem vagyok részeg, bárcsak az lennék.

Én: Hozz nekem bort!

Caleb: Nem. 

Én: Olyan gonosz vagy.

Én: Nos, benne vagy a Rocky Horror dologban?

Caleb: Persze. Azt hiszem. Mikor is?

Én: Minden hónap harmadik csütörtökön. Éjfélkor.

Caleb: ÉJFÉLKOR? Elgurult a pirulád asszony? Semmi esetre sem. Akkor már rég ágyban kell lennem.

Én: NEM IS. Legtöbbször egykor vagy kettőkor jössz haza.

Caleb: De változnak az óráim, emlékszel? Új takaródót vezetek be. A Szerencsekerék után megyek aludni minden köntörfalazás vagy hátsó szándék nélkül.

Én: Caleb, te hátsó párti vagy, a fenekekre buksz?

Caleb: …Nem.

Caleb: Na jó, igen, az vagyok.

Caleb: Feneketlen a tudásvágyad.  Erre is rájöttél.

Én.  Jól gondolod, és ne reméld, hogy megfeneklik ez a beszélgetés.

Én: CSATOLMÁNY LETÖLTÉSE.

Caleb: Te tényleg egy tengerfenék képét küldted el?

Én: Mi van? Azt mondtad, hogy a fenekekre buksz.

Caleb: Seggfej vagy.

Én: A jó seggűt jobban szeretem.

Caleb: *szemét forgatja*

Én: Rocky Horror randi megbeszélve. Oda elvihetsz, amiért a feltakarítottam a cicád hányadékát. Jössz nekem eggyel…

Caleb: *sóhaj* Rendben.

Caleb: Most vissza kell mennem dolgozni. Lejárt a cigiszünet.

Én: Te cigizel?

Caleb: Pfujj. Nem. De ezt ők nem tudják. ;-)

Én: Javíthatatlan vagy.

Caleb: Ebben nem tévedsz.

Én: Látom ám mit csináltál… viszont nem hiszem, hogy helyes az összefüggés.

Caleb: A szándék a fontos

*****

 

Én: Oké, oké. Sajnálom, hogy kiabáltam veled tegnap. Köszönöm.

Caleb: Látom megkaptad az ajándékom. Szívesen.

Caleb: És van fogalmad arról, milyen drága volt 6 flakon abból a tusfürdőből? Nagyjából hat milliárd dollár.

Én: Várj egy percet… 6 flakon? Én csak hármat látok.

Én: Szent szar! Csak nem a hármat veszel hármat kapsz akciót vetted meg és MEGTARTOTTAD MAGADNAK?

Caleb: Talán…

Én: Szóval igen.

Caleb: Hé, engem nem hibáztathatsz! Fantasztikus illata van annak a cuccnak. Úgy értem, még én is megnyalnám magam.

Én: Én is.

Caleb: Te is megnyalnál?

Én: NEM.

Én: De talán igen.

Én: Várj… nem.

Caleb: Maradok az igennél.

Én: Neked most nem dolgoznod kellene?

Caleb: A tanulócsoporttal vagyok.

Én: A francba.  Akkor miért válaszolgatsz nekem?  Menj, tanulj valamit!

Caleb: Mert előbb te küldtél üzenetet. Aztán elkezdtél beszélni és nem volt megállás.

Én: Ezzel azt akarod mondani, hogy soha nem fogom be?

Caleb: A lehető legkedvesebben.

Én: Annyira jó vagy hozzám Szellem Lakótárs.

Caleb: Nem sokáig leszek szellem. Még két rohadt nap és aztán szabad leszek.

 

*****

 

Caleb: Győzzél meg, hogy ne mondjak fel mérgemben.

Én: Hmmm… Nem tudom, hogy megtehetem a részletek hiányában.

Caleb: Szabadságot kértem arra az estére, amikor meg akarod nézni azt a horror filmet. De mégis kurvára beosztottak. Seggfejek.

Én: Nem fogok hazudni, most nagyon nevetek.

Caleb: Krízis helyzet van. Ez NEM az a pillanat, amikor nevetni kell.

Én: Rocky Horror NEM egy horror film. Hanem musical.

Caleb: Bocsáss meg… azt akarod, hogy ELMENJEK megnézni egy musicalt?

Caleb: Épp most beszéltél le a "mérgemben felmondok" szikláról. Kösz haver.

Én: NEM! El. Fogunk. Menni. Kínáld fel a szexi tested a munkatársaidnak, hogy cseréljenek veled, vagy valami hasonló.

Caleb: Két dolog. EGY: Te most azt kérted tőlem, hogy szexeljek egy szabad estéért, hogy megnézhessek egy musicalt? KETTŐ: Azt mondtad szexi vagyok? *Szemöldök emelgetés*

Én: EGY: Igen. KETTŐ: Ne tégy úgy, mintha nem tudnád halálosan szexi vagy.

Caleb: HALÁLOSAN szexi, huh? Az olyan mint tízszeresen szexi.

Caleb: Annyira kívánsz.

Én: Azt kívánom, hogy dugd meg a kollégád, hogy megnézhessük a Rocky  Horrort, igen.

Caleb: Ja, nem fog megtörténni. Megoldom.

Én: Szóval ez azt jelenti, MEG AKAROD nézni az előadást?

Caleb: Nem. Ez azt jelenti, hogy megígértem, és az üzlet az üzlet.

Caleb: No meg, remélem, engeded, hogy megérintsem a segged valamikor.

Én: Hagyd abba a flörtölést, és menj dolgozni.

Caleb: Olyan parancsolgató. Én szeretem. ;-)

Én: *nyögés*   

 

*****

 

TÉVEDTEM.

Nagyon sok rossz dolog következhet a flörtölésből.

Rájössz, hogy hiányzik egy személy, felébreszti a vágyat iránta, jobban kívánod őt, mint eddig, főleg amikor egyáltalán nem lenne szabad kívánnod.

Utálom a flörtöt, de már nem tudom megállni.

Épp úgy, ahogy nem tudom megállni azt sem, hogy kézbe vegyem a telefont, és azt tegyem, amit újra meg újra teszek.

Üzenetet írok neki.

 

Én: Felébredtél már?

 

Caleb: Ott ülök kint melletted, miközben gabonapehelyt eszel (SZÉGYEN) és a Fecsegő Tipegőket nézed.

 

Caleb: azt melyik csatornán találtad?

 

Én: Nem, nem vagy ott, de nyilván ébren vagy, és DVD-n van. A neve AMAZON.

 

Caleb: Váó. Soha nem hallottam róla. /szarkazmus

 

Én: Milyen pimasz vagy így kora délután. Naplopó.

 

Caleb: Néhányan közülünk, dolgozunk, hogy megéljünk, nagyokos.

 

Én: MEGHÖKKENT SÓHAJ! Én dolgozom! Kb. heti tíz órát, de akkor is.

Én: Csak gyere ki, ha nem akkor én megyek be hozzád.

 

Caleb: Nem. Kényelmesen elvagyok.

 

Ledobom a telefont magam mellé a kanapéra és az asztalra teszem az üres gabonapehely tálat mielőtt felállok, és végigmegyek a folyóson.

– Tűnj el – nyögi, amint berontottam az ajtón, mintha tudta volna, hogy jövök.

Megtorpanok, hogy megcsodáljam a leheletnyi bőrt, ami látható, de csak egy pillanatra. A lepedő az alsó testrésze köré van csavarva, a pólója felcsúszott, hogy feltárja a csodálatos hasizmait. Átkozott hasizmok.

– Hagyd abba a stírölést és menj el.

Felemelem a tekintetem és látom, hogy engem bámul, önelégült mosollyal a telt ajkain.

– Mondtam én, hogy kívánsz. – Hangja lassú és nyugodt. Szőke haja összekuszálódott, szemei fáradtak a pihenés hiányától.

– Szeretnéd, hogy kívánjalak – mondom neki, miközben közelebb megyek a földön rögtönzött ágyához, leülök mellé és a falnak támaszkodok. Épp annyi helyet hagyva szabadon magunk között, hogy ne érjünk egymáshoz. Vigyázok, hogy ne kerüljek a rögzítő közelébe, mert az utolsó dolog, amit akarok, hogy véletlenül hozzáérjek a törött kezéhez.

– Tényleg vennünk kell neked egy ágyat. Ez a földön alvás biztosan tönkreteszi a hátad.

– Nincs szükségem ágyra. – Behunyja szemét és addig ficánkol, míg kényelembe helyezi magát. – Fölösleges költség.

– A macskádnak három ágya van. Magyarázd meg.

Felhúzza a vállát.

– Mittensnek ágy-halmozási gondjai vannak. Terápiára jár amiatt. Ne ítéld el!

– Veszünk neked egy átkozott ágyat Caleb. Ezen a hétvégén elmegyünk vásárolni.

– Te szarod a pénzt, hogy ki tudjuk fizetni?

– Ha arra lesz szükség, akkor igen. Nem jó ez neked, hogy a földön alszol. Egy olyan valakinek, akinek fontos, hogy formában tartsa a testét, tudnod kellene.

Felpillant rám.

– Jogos. Akkor megpróbállak beírni a naptáramba erre a hétvégére.

– Jó. Csak ennyit akartam.

– Ezért jöttél ide zavarni? Az ágyhiányom miatt?

– Nem – vonom meg a vállam. – Talán. Unatkozom.

– Fecsegő Tipegők nem köti le a figyelmedet?

– De igen. – De te jobban. – Mégis honnan tudtad, hogy azt nézem?

– Hallom. Tudod, nagyon hangos vagy.

– Bocsi, próbáltam csendes lenni.

– Elég béna vagy benne – mondja, mire meglököm a vállát. – Mi van? A lépéseid úgy hangzanak, mintha egy tömegrendezvény lenne a lakásban.

– Nem is igaz!

– Ha nem lennének ekkora lábaid…

Döbbenten felzihálok. – Nincsenek is nagy lábaim!

– Ha te azt mondod Ronald!

– Hé! 

Ismét meglököm a karját, és ezúttal reagál. Nincs alkalmam elszaladni, mielőtt félig-meddig maga alá szögez. Bal oldalára támaszkodik, hogy ne gyakoroljon túl nagy nyomást a jobb kezére. Nagy kezei gyengéden tartják fogva az enyémeket a fejem mellett, miközben rám mosolyog. Nem tudom, hogy elaléljak erejétől, vagy inkább ledobjam neki a bugyimat.

Mindig ölelkezős voltam a barátaimmal, így a szemem sem rebben, amiért Caleb maga alá gyűrt. 

– Fejezd be, hogy ütögetsz!

– Nem ütöttelek meg, csak meglöktelek – van különbség a kettő közt.

Fejét rázva behunyja szemét. – Túl korán van még neked, hogy ostoba módon viselkedj.

– Már beszéltünk erről – nincs korán, csak te vagy lusta.

– Gonosz vagy.

– Te meg szereted.

Caleb vigyorog. – Talán egy kicsit.

– Nagyon?

– Kicsit.

– Bármit, ami segít, hogy jobban aludj éjjel, Caleb.

Közelebb hajol, valamilyen módon, alsó teste még mindig nem ér hozzám, és ajkait a fülemhez közelíti.

Ez itt – ajkaival végigsimít a fülemen – ezt érzékelem.

Basszus. Caleb rajtam van.

Szívverésem felgyorsul. Nem ilyen gondolatoknak kellene pörögniük a fejemben, de nem tudom őket megakadályozni, hogy ismétlődve forogjanak.

Fejezd be Zoe. Caleb a barátod, a szobatársad – és ennyi.

De flörtök vele…

Én mindenkivel flörtölök!

De Caleb más…

Bassza meg!

Tényleg. Annyira más.

Egy részem bűnösnek érzi magát, amiért Delia exével flörtölök, de nem hiába exek, és az számít valamit ugye?

– Miért vagy itt Zoe?

– Már mondtam.  – Unatkozom.

Tekintete ismét találkozik az enyémmel.

– Unatkozol? Vagy hiányoztam?

Egymásra bámulunk, mindketten válaszra várva.

Caleb tekintete a számra vándorol, elidőzve rajta. Pillanatok telnek el, mielőtt ismét a szemembe néz.

– Nos?

Nem felelek, mert mindketten tudjuk nem szükséges.

Meglököm, amennyire csak tudom, ő meg veszi a lapot, és azonnal elmozdul. Addig fordul, míg egymás mellett fekszünk, feje ismét a párnán pihen.

Szemei becsukódnak, és megadjuk magunkat a csendnek, több szívverésnyi ideig, mielőtt bármelyikünk újra megszólalna.

– És honnan tudtad azt is, hogy gabonapehelyt eszem?

Csendesen kuncog.

– Mert ismerlek. Minden reggel látom a tálat a mosogatóban. Szerintem gabonapehely függő vagy.

– Nem is igaz.

– Borzalmasan hazudsz.

Szembe fordulok vele, és figyelem, ahogy mellkasa ritmikusan fel-le mozog. 

– Ebben nem tévedsz. Még gyerekként is képtelen voltam hazudni a szüleimnek. Egyszer megpróbáltam kilopakodni, egészen a kocsifeljáró végéig jutottam, mire úgy furdalt a lelkiismeret, hogy visszafordultam és becsengettem, majd sírva kértem bocsánatot, mint egy idióta.

– A szüleid mit csináltak?

– Nevettek. Hallották, ahogy kimásztam az ablakomon, majd a függöny mögül figyeltek.

– Látod? Mondtam én hogy nagyok a lábaid.

Felé rúgok, de neki valahogy sikerül a lábai közé szorítani az enyémet. Egyikünk sem próbál elmozdulni.

– Vagánynak tűnnek, úgy értem a szüleid – mondja.

– Úgy érzem, mint egy lottó nyertes, ami őket illeti. Egy darabig bizonytalan volt a helyzet, de végül megtaláltak, én meg megkaptam a végleges családom.

Felém fordul, felemelkedik, fejét a kezére támasztja, lábaink még mindig össze vannak gabalyodva.

– Ácsi! Téged örökbe fogadtak?

– Delia soha nem mondta?

– Nem. Viszont nem igazán beszéltünk rólad. Ne vedd sértésnek, de nem másztunk bele annyira egymás életébe.

– Azt tudja hova mész vasárnaponként? – Nem tudom miért kérdezem, és nem tudom miért érdekel egyáltalán, de mégis.

– Nem.

– Jó.

Válaszomra tekintetében érdeklődés csillan meg, de nem szól semmit.

– Azt mondtad, időbe telt mire megtaláltad a családod?

– Hat évesen kerültem hozzájuk. Ők voltak az elsők, akik hosszú távon maradtak. A biológiai anyám két évesen elhagyott, utána meg ide-oda hányódtam a rendszerben. Mindenki újszülöttet akar, nem totyogót.

– Két éves voltál?

– Aha.

– Megkérdezhetem… miért? Ismered őt?

Megvonom a vállam.

– Nem tudom miért, de őrülök, hogy megtette. Így megkaptam Sofiát és Rafet, és nem, nem ismerem. Nem is akarom. Tudod, csak a szüleimre van szükségem.

Amikor elmondod valakinek, hogy örökbe fogadtak, kétféle reakció közül az egyiket kapod: vagy úgy néznek rád, mint egy elveszett, magányos kiskutya, vagy azt hiszik valamiféle kitaszított vagy.

Caleb tekintetében teljesen mást láttam.

Ámulatot. Csodálkozást. Meglepődést.

– Nem tudom elképzelni, hogy valaki ne akarna téged.

– Ez rád is vonatkozik? – cukkolom.

– Ez rám is vonatkozik. – Elhallgat és gondolkodva elfordítja a fejét. – Várj, nem! Én nem. – Újabb szünet. – Az ördögbe… igen, abszolút rám is vonatkozik.

– Caleb Mills, te akarsz engem?

– Pontosíts.

– Meg akarsz dugni? Mert azt hittem, már megbeszéltük a nem dugunk szabályt.

Farkasvigyorral néz rám.

– Kivételt teszek, ha akarod.

Lenyelem az igent, amit világgá kürtölnék, de csak azért, mert tudom, hogy most viccel, aztán a szemem forgatom, és játékosan ellököm a vigyorgó fejét.

– Álmodj tovább kishaver.

Hátára fordul, nevetve húz magával, míg fejem a vállán pihen.

– A földön aludtál egész végig.

– Ja.

– De olyan kényelmetlen.

– Mit gondoltál, min alszom? – kérdezi. – Őszintén, azt gondoltam, mivel ritkán voltam itthon, szaglászni fogsz.

– Ugyan miért? Hogy elolvassam, az oly-nagyon-izgalmas képregényeidet?

– Te most ócsárolod a fergeteges gyűjteményem?

– Soha. – Fújtat egyet, mint aki nem hisz nekem.

– Jól van, talán egy kicsit. Gondoltam van egy felfújhatós matracod, vagy valami ilyesmi.

– Nem. Csak én, a plédjeim, és a párnám.

– Miért nem alszol velem? Szemhunyásnyit sem tudok aludni, tudván, hogy itt vagy a földön. Szamár vagy, amiért nem szóltál.

– Nem alszom veled, az ágyadban. – Gyorsan döntött, én meg azon morfondírozok, hogy miért.

– Mert attól félsz, hogy nem tudod visszafogni magad?

– Igen.

Felemelkedek, míg a szemébe nézhetek.

– Komolyan?

Komoran, pislogás nélkül néz rám.

– Igen.

Egyszerűen bólintok, és visszafekszem, fejemet a vállára téve, alsó végtagjaink még mindig össze vannak gabalyodva.

Nem beszélünk. Nem mozdulunk. Nem gondoljuk túl a testhelyzetünket.

Csak fekszünk ott, együtt. 

Mert legbelül, mindketten tudjuk, nem tagadhatjuk a köztünk lévő vonzalmat.

És nem tagadjuk, hogy nem tehetünk semmit ez irányban.