20 - 21. Fejezet

 

HÚSZ

Fordította: Jane

Kinyújtózom, fáradtnak és zsibbadtnak érzem magam, de ez egy kellemes zsibbadás. A párnába temetem az arcom és mosolyogni kezdek, amikor eszembe jut a tegnap este, mert… hűha! Miután lezuhanyoztunk, bemásztunk az ágyba és órákig mást sem csináltunk, csak felfedeztük egymás testét.

Azt hiszem még soha nem szórakoztam ilyen jól egy másik ember testének a felfedezése közben. Átnyúlok az ágy másik oldalára és meglepődve tapasztalom, hogy csak a hideg lepedőt tapintom.

Hmmm. 

Magam köré tekerem a takarót, majd kimászok az ágyból. Felkapom Caleb egyik pólóját és belebújok, az illata valósággal körülölel. Kitúrok egy pár zoknit a táskámból, amiből még ki kell pakoljak, felhúzom a lábamra, majd kimegyek a hálószobából és végig a folyóson. Arra számítottam, hogy Caleb a kanapén ül, de senki nincs ott. Helyette egy kétségbeesett Magnust találok, aki a legszomorúbb szemekkel néz fel rám.

– Mi újság kis haver?

Finoman felhorkant. Akkor jó. Belibegek a konyhába… Caleb sehol. Talán kint van? Nem, ott sincs senki. Fürdőben? Nem. Az első kertben? Sem. Hol a fenében vagy, Caleb?

A hálószobába sietek, hogy megnézzem a telefonom, hátha van üzenet, de semmi. Megnyitom a telefonkönyvet és tárcsázni kezdek. A hívás egyből hangpostára kapcsol. Mi a… Valami puha ér a lábamhoz és Mittens egy halkat nyávog.

– Most ne, barátocskám – mondom neki, de nem hagy békén. Továbbra is a lábamnak dörgölőzik, mancsával ütögeti a lábam, míg végül lehajolok, és a karomba veszem.

Simogatni kezdem, hogy megnyugtassam és saját magamat is, míg meg nem érzek valamit rajta, aminek nem kellene ott lennie. Lepillantok, meglepetten veszek észre egy narancssárga cetlit a nyakörvére tűzve. Kihúzom és leteszem Mittenst. A kezem remeg, ahogy kinyitom az üzenetet.

Zoe,

Mindent elmagyarázok később.

– C

Ez minden, négy szó, négy kibaszott szó. Mi a fene? Újra próbálom hívni Calebet, ezúttal kétszer kicsöng, mielőtt átkapcsolna a hangpostára, ami azt jelenti, hogy szándékosan kerül engem.

– A kurva életbe!

A kanapéra dobom a telefonom, iszonyatosan dühös vagyok. Valami rosszat tettem? Túl gyorsan bújtunk ágyba, miután nyilvánosságra hoztuk a kapcsolatunkat? De most komolyan… Mi a fene történt az alatt a hat óra alatt, amíg aludtam?  Nem tudom, hogy mi indíthatta be ezt az egészet. Nem tudom, hogy érjem el, ha nem válaszol a hívásaimra. Nem tudom, hogy hogyan fogom elmagyarázni a szüleimnek az eltűnését, akik már holnap reggel meg fognak érkezni. Jelenleg semmit nem tudok, és az egyetlen ember, akit szeretnék, hogy megvigasztaljon pont az, aki magamra hagyott. 

*****

– Megjöttünk!

– Biztosan nagyon meglepődve hallja ezt, édesem. Épp most írtál neki a kocsifelhajtóról, hogy itt vagyunk – mondja apa szárazon.

Mittens azonnal leugrik az ölemből, amint meghallja a hangokat, elsomfordál a folyóson az ágya biztonságába.

Bizonytalanul mászom le a kanapéról, mert tudom, hogy anyám reakciója nagyon drámai lesz, amikor meglát. A szemeim alatt fekete karikák húzódnak az alváshiánya miatt és a hajam is borzalmasan kócos. Nem voltam képes egy óránál többet aludni az éjjel, mivel nem éreztem Calebet magam mellett. Hiányzik. Dühös vagyok rá. Azóta sem hallottam semmit felőle. Egyik percben aggódom, másik percben meg tajtékzom. Meg akarom találni a középutat.

– Hé, te…

Anyám a szája elé kapja a kezét, pont úgy, ahogy vártam.

– Szent ég, Zohanna! Mi történt? Borzalmasan nézel ki.

Ahogy begyakoroltad, Zoe. Légy laza.

– Nem érzem jól magam, anya. Szerintem összeszedtem valamit, így valószínű, hogy már ma este haza megyek.

Átkarol és én belesüppedek az ölelésébe, ő meg átkarol és megnyugtat, de még ő maga sem tudja, hogy miért.

– Butaság. Itt maradsz éjszakára, ahogy terveztük. Eszel egy kis levest és majd holnap visszamész az iskolába.

Csak bólintani tudok.

– Biztos vagy benne, hogy minden rendben? És hol van ez a bűn jóképű szerelmed? – Lányosan kuncogni kezd, amitől még én is elmosolyodom.

– El kellett mennie, mert a régi szobatársai felhívták, hogy aggódnak a motor miatt, amit ott hagyott.

Összeráncolja a szemöldökét, és látom, ahogy apa ránk néz. A francba, azt mondtam nekik, hogy Caleb eladta a motort? Nem emlékszem… Egymásra néznek a szüleim, de nem mondanak semmit.

– Nos, ez nagy kár. Legalább az imádnivaló cicáját itt hagyta? Reméltem, hogy egy kicsit összebújhatok vele.

– Igen, megyek, idehozom.

– Várj csak, várj… meg sem öleled az öreged?

Apa tárt karjai közé vetem magam és ő extra erősen megszorít, mintha tudná, hogy valami baj van. Visszapislogom a kitörni készülő könnyeket. Szeretem a szüleimet és a feltétel nélküli támogatásukat is értékelem, de most csak egyedül akarok lenni. Ki kell derítenem mi ez az egész, hogy hogyan is érzek. Amint apa elenged, a folyosó irányába indulok, bezárkózom abba a hálószoba, amelyet megosztottam Calebbel.  Annyira dühös vagyok.

Miért nem keltett fel? Miért nem írt többet, mint pár szót arra a cetlire? És mi a fenéért nem tudja felvenni a telefont? Vagy visszaírni? Bármit!

Kihúzom a telefont a zsebemből és már milliomodik alkalommal megnézem az időt. Semmi. Még mindig. Ez a teljes mértékű csend az, ami a legjobban feldühít. Jelen pillanatban néhány nagyon dühös üzenetet szeretnék neki küldeni, de tudom, hogy ez nem fog vezetni sehová. Nem tudok jó pofizni, és megjátszani a kedvest, így inkább nem is teszem.

Felkapom Mittenst és az ajtó irányába indulok, de aztán megállok. Mély levegőt veszek és kihúzom magam. Bassza meg! Nem fogom engedni, hogy az, hogy ő lelépett, elrontsa a szüleimmel töltött időt. Mosollyal az arcomon megyek ki és élvezni fogom a maradék szünetet, úgy, hogy átkozott légy Caleb Mills! 

HUSZONEGY

Fordította: Jane

 

Caleb: Holnap otthon leszek.

Caleb: Sajnálom, hogy el kellett jöjjek. Volt valami szarság, amit el kellett intézzek.

Én: Tudod, Caleb, mindig van valami „szarság”, amit el kell intézned, és ez rendben is van. Megértem, hogy vannak kötelességeid meg minden, de nem lelépni az éjszaka közepén, PONT MIUTÁN ELŐSZÖR SZERETKEZTÜNK nagyon jó ötlet lenne.

Caleb: Nem a TE hibád volt, hanem az enyém.

Én: Klisé!

Caleb: De igaz!

Én: Biztos vagyok benne, de ez akkor sem ment fel az alól, hogy még arra sem vetted a fáradságot, hogy felvedd a telefont egész idő alatt. Egy üzenetet sem voltál képes küldeni. És azzal sem fárasztottad magad, hogy BÁRMI részletet megossz arról, hogy hova a fenébe tűntél el.

Én: Nem tudom felfogni. Randizunk, nem? És ezt MI döntöttük el. A barátnők és a barátok nem hagyják faképnél a másikat. A kapcsolatok és a kommunikáció nem így működik.

Caleb: De erről már beszéltük. És arról is, hogy a családi életemet megbeszéljük, ha hazaértünk.

Én: Igen, ez így van, de ez nem azt jelenti, hogy ELMEHETSZ AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN, ÉS AZTÁN SZÓBA SE ÁLLJ VELEM!

Caleb: Nem lett volna szabad ezt tennem, sajnálom!

Én: Bocsánatkérés elfogadva, de ez nem változtat a tényen, hogy mennyire dühös vagyok rád.

Én: Az, hogy magamra hagynak, fáj, de az, hogy MEZTELENÜL hagynak magara, még jobban fáj.

Én: Arról nem beszélve, hogy ott hagytál, hogy megmagyarázzam a szüleimnek, akik nagyon is várták, hogy megismerjenek, hogy hova a fenébe tűntél el.

Én: És a macskád. Azt sem tudom elfelejteni, hogy csak úgy ott hagytad.

Caleb: Esküszöm, nem miattad volt ez az egész.

Caleb: És biztos, hogy bocsánatot fogok kérni a szüleidtől. Nagyon fasz dolog volt tőlem.

Én: Ja, ezt mondogatod folyton, de nem így érzem.

Caleb: Annyira sajnálom, hogy ezt csináltam veled, nem volt igazságos.

Én: És újra mondom, hogy elfogadom a bocsánatkérésed, de még mindig haragszom.

Én: Azt hiszem, szükségem van valamire, ami lehűtsön. Van egy projekt, aminek jövő héten van a határideje, szóval arra kell fókuszáljak. Azt hiszem, hogy el kell döntened, hogy hogyan fogsz zsonglőrködni az ottani és az itteni életeddel, mert kezdenek elmosódni a határok, és ez az egész egy nagy szívás kezd lenni.

Caleb: És ez mit jelent számunkra?

Én: Nem tudom biztosan, Caleb.

Caleb: Akkor most… szakítunk?

Én: Nem, nem hiszem. Úgy gondolom, hogy csak próbáljuk megoldani a problémáinkat.

Caleb: Ez megrémiszt.

Én: Tudom, engem is. 

.....

Caleb: Sajnálom, hogy otthagytalak, sajnálom, hogy egyedül kellett lerendezned a szüleidet. Sajnálom, hogy nem lehettem veled a vakációnk többi részében.

Caleb: Úgy érzem, hogy két világ között őrlődöm és mindkét világban kötelességeim vannak, amelyeket képtelen vagyok megoldani.

Caleb: Olyan kibaszottul nagyon sajnálom. 

 .....

Majdnem éjfél, amikor hallom, hogy nyílik a bejárati ajtó. Majdnem egy órája fekszem az ágyban és próbálok elaludni, ami még egy probléma, amióta Caleb nincs velem. Annyira hozzászoktam, hogy itt van velem, hogy úgy tűnik, hogy nem tudok kényelmesen meglenni nélküle. Érzem minden mélyedését, minden hideg hepe-hupáját az ágynak. Ez most annyira feldühít, hogy nem tudok aludni.

Hallom, ahogy járkál a lakásban, a halk dörmögését, ahogy Mittenshez beszél. Hallom, ahogy bezárkózik a fürdőbe, a zuhany gombjának sercegő hangja, ahogy elfordítja és a kiáramló víz visszhangzik a falakon. Egy részem majd megőrül azért, hogy bemásszon mellé a zuhany alá, a másik részem moccanni sem akar. És ez a részem nyer.

Bő húsz perc után elzárja a vizet, majd hallva a káromkodását, amikor rádöbben, hogy nem vitt be magával váltás ruhát, megmosolyogtat. Kinyílik a fürdő ajtaja és én azonnal lehunyom a szememet. Caleb matatni kezd a szobában, a szívem hevesen dobog, így biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy ébren vagyok. Kinyílik pár fiók, majd becsukódik, és noha keményen törekszik arra, hogy ne keltsen zajt, minden egyes kis mozdulata üvöltésnek tűnik a sötét csendben.

Az ágy besüpped mögöttem, és olyan, mintha minden oxigén elillant volna a szobából. Moccanni sem bírok, sem gondolkodni, sem lélegezni. Caleb átkarol és csókot lehet a meztelen vállamra, arcát a nyakamba fúrja és mélyen beszívja az illatomat. Meg se moccanok.

– Zoe.

Úgy ejti ki a nevem, mintha átok és megváltás lenne egyben. Hiányzott, és az is, ahogy a nevemet mondja. Küzdök magammal, hogy odaforduljak és megöleljem, de ugyanakkor ki akarok zárni mindent és pihenni, aztán reggel foglalkozni ezzel.

Igen, a reggel jól hangzik. Végre békés álomba szenderülök, nem úgy, mint az elmúlt éjszakákon, és kétség sem fér hozzá, hogy ez azért van, mert Caleb karja átölel. 

.....

Caleb: Szeretnék szólni, hogy ma este csak 11 után érkezem, így nem tudok vacsorát készíteni.

Én: Dolgozom ma este, így nem gond.

Caleb: Ó, azt hittem keddenként szabad vagy.

Én: Általában így is van, de valaki felmondott, így valakinek el kellett vinnie azt a műszakot is.

Caleb: Nyilvánvalóan. 

.....

Caleb: Szeretném, ha tudnád, hogy NEM kerüllek, csak nagyon el voltam foglalva. Gondolom, tudod, de nem akartam, hogy mást feltételezz.

Caleb: Kibaszottul hiányzol és hálás vagyok, hogy még nem zártál ki a szobádból.

Én: Nem tudnám megtenni, túlságosan jó hozzád bújni.

Caleb: Hah, ez az egyetlen oka, hogy még megtartasz?

Én: Nem.

Én: Fontos vagy számomra.

Én: Még mindig haragszom, de még fontos vagy nekem.

Caleb: Tudom és bocsánatot kérek érte. Később mindent megmagyarázok, de szemtől szemben szeretném.

Én: Mikor?

Én: Mert eléggé ki vagyok bukva, Caleb.

Caleb: Mikor van szabad időd?

Én: Nekem, vagy olyan szabad idő, ami megegyezik a tieddel is?

Caleb: Francba, jó meglátás. Valószínűleg olyan időpont kell, ami mindkettőnknek jó.

Én: Csütörtökön teljesen szabad vagyok, nincs órám és semmi más sem.

Caleb: Akkor az megfelelő lesz.

Caleb: Zoe?

Én: Igen?

Caleb: Köszönöm, hogy nem utálsz és, hogy adsz esélyt, hogy megmagyarázzam. Hiányzol.

Én: Te is nekem.